|
Nagy bánatomra az idei két hetes kemény fagy nagyon rosszkor érte őket. Rengeteg águk elpusztult.
De nem kímélte a hirtelen jött nagy meleg és szárazság sem őket. Sok bimbó az öntözés ellenére is megégett, és nem tudott kinyílni.
Az előző években elég volt kis metszőollómmal rendben tartani, felfrissíteni a futórózsa bokrokat.
Most azonban hosszú nyelű ágvágóval tudom csak az összekuszálódott, sok helyen elhalt ágakat, elnyílt virágokat eltávolítani.
Még így is tele vagyok karcolásokkal, a tüskék által ejtett sebekkel. Az az igazság, kezdő rózsa termesztő vagyok, soha azelőtt nem volt rózsánk.
Így aztán miközben tanulom, a rózsa ápolás fogásait, rengeteget hibázok, és ügyetlenkedem.
De TUDOM, ha nem hagyom, és csinálom, bár a sebek fájnak, de mégis valami gyönyörű lesz belőle: csodaszép, hibátlan, illatozó csodák tömege! De ha nem teszem, elpusztul az egész növény.
S miközben fel-felszisszenve, sokszor mélyen benyúlva a szúrós ágak közé távolítom el az elhalt részeket, a vadhajtásokat, az elnyílt virágokat, arra gondolok, hogy ez ugyanaz, mint mikor az ember a saját lelkében próbál rendet rakni.
Van, aki, ha előbukkan valami rossz emlék, valami fájdalmas érzés, akkor gyorsan eltereli a gondolatait, nem törődik vele.
Hagyja, hogy ezek az érzések továbbra is ott lapuljanak a tudatalattijában, hatalmast pusztítást végezve a lelkében. Halogatja, elodázza a megoldást.
Vagy azt is gyakran tapasztalom, hogy hatalmas lelkesedéssel nekiáll, s ha nem AZONNAL érzi a változást, akkor dühös lesz, csalódott, s hagyja az egészet.
Elgondolkodtál már azon, miért ilyen nehéz a lélek-rendezése?
Én arra jutottam, hogy azért, mert nagyon tud fájni. Pont úgy, mint a tüskék szúrása, marcangolása.
És félünk. Félünk szembenézni önmagunkkal, a hibáinkkal, a kudarcainkkal, sőt, az álmainkkal – főleg azokkal, amelyeket nem értük el.
Pedig, ha közelebbről megnézzük ezeket, akkor mindig kiderül, hogy mi vagyunk az erősebbek. Képesek vagyunk úrrá lenni rajtuk.
Igaz, van, hogy eleinte fáj. Szúrnak a felismerések, mint a tüskék. Ám a sebek begyógyulnak, majd a helyük is eltűnik.
S a fájdalomból gyönyörű új világ születik benned, s a rossz emlékek átalakulnak megértéssé, erővé, és sikerré.
Nemegyszer tapasztalom, hogy sokan akkor adják fel, mikor már csak egy lépés a cél. Ám elfáradnak. Meginog a hitük, és elveszítik a lelkesedésüket.
Ugyanígy van ez a tanulással is. Kezdetben nagy lelkesedéssel, tervekkel indítanak legtöbben.
Majd jön a megtorpanás, az elbizonytalanodás, s végül ismét visszatér a régi beidegződés.
A kampányszerű tanulás, a megszokott, nehéz, unalmas és – valljuk be- kis hatékonysággal bíró módszerek használatához visszatérés. És a jelszó: NEKEM ez nem működik.
Nagyon igaz: "A sikertelenek kilencvenkilenc százalékát azok teszik ki, akiknek már szokásukká vált, hogy mentségeket keressenek." (George Washington )
S még egy fontos gondolat: "Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja." (Einstein)
És mi van, ha Te is tévedsz? Mi van ha csak HISZED, nem vagy rá képes?
|
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
